Ami nekem 1 mp...

Annyira szeretem hagyni a gyereket, hadd csináljon, amit akar. Had csinálja úgy, ahogy Ő szeretné. Had oldja meg, had "szenvedje" ki magának a dolgot. Olyan élmény, mikor az Ő sikere lesz és nem az enyém. Apró pici dolgoktól, a nagyokig. Mennyire fontos, hogy csak akkor avatkozzam bele, ha kéri vagy, ha veszélybe kerülne. Ha elrontja, hát akkor mi van?! Hibázni szabad, sőt kell is. A tanulás velejárója. Lehet, hogy épp feltalál valami újat vagy megtanulja, hogy na ezt tuti nem így csinálom legközelebb. És ez fájhat. Igen, de nem védhetem meg a gyereket attól, hogy be ne verje a fejét. Az az Ő élete, az Ő tapasztalásai. Pedig sokszor ölelném, szorítanám magamhoz, hogy semmi baj ne érje, semmi fájdalomat többé ne kelljen éreznie. De nem tehetem. Hátrébb kell lépnem. És ugyan úgy benne van a pakliban egy autóbaleset vagy bármi más, mert a világ most ilyen. Most ez van. De ez nem akadályozhatja meg azt, hogy éljünk. Hogy igazán boldogan éljünk. Azt mondják, ha ledobott a ló vissza kell ülni rá, mert különben a félelem győz és fogva tart. Ha egyszer megtörtént megtörténhet másodszor is. Ez így van. De ugyanakkora esélye volt az elsőnek is, mint a másodiknak. Akkor miért ne élhetnénk épp olyan felszabadultan most, mint előtte. Csak ésszerűbben, értékelve az életet, tanulva abból, amiből lehetett, hogy ami rajtam múlik, azt mindent tegyek meg. 
"Soha ne aggódjatok hát a következő nap miatt,+ mert a következő napnak meglesznek a maga aggodalmai. Minden napnak elég a maga baja."Máté 6:34
Az egész élet egy állandó tanulás. 
Ha nekem az, miért venném el ezt az élményt a fiamtól és adnék kész megoldásokat a kezébe?! Miért könnyíteném meg a dolgát, mikor nehezebbnél nehezebb helyzetek várnak még rá?!
De tudja, hogy ott vagyok.
Mindig kérdés az ember életében, hogy elég alázattal áll-e a dolgokhoz. 
Ami tegnap még 1mp volt, ma lehet, hogy 4 percig is eltarthat. 
Imádom ezt a kisembert. :)